életem filigrán cérnája

- Amúgy nekem most annyira nincs pénzem, olyan szegény vagyok - Lola, egy tequila sunrise-al a kezében, Marc Jacobs parfümöt magára fújva.

Kezdek olyanná válni mint azok az öregasszonyok a buszon, a rendelőben, a kis húzós banyabőrönddel piacon, az ágyad alatt, már automatikusan panaszkodok, sőt, már a mai fiatalokat is szoktam időnként kritizálni.

Közben meg tegnapelőtt utalták a fizetést, hétfőn kaptam ösztödíjat, és most jöttünk a hétvégi nagybevásárlásból, még többrétegű(!!) WC papírt is vettünk. Nem volt teszkójárat, szóval gyalogoltunk hat-hat kilométert, viszont muszáj volt most reggel menni, mert Patrik tizenegytől dolgozik. Visszafelé durva volt akkora súllyal, félúton le is ültünk törökülésbe egy kapualjba banánt enni, hogy könnyítsünk magunkon. Jaj meg ki kéne találni, hogy pontosan mit is együnk a hétvégén, Patrik tipikus pasi, neki mindegy, minden jó, én meg reális vagyok, tudom, hogy egyikünk sem egy mesterszakács, meg amit én főzök, hát hogy is mondjam... nem finom, de a hét elején a csokipudingos keksz jó volt, abból még kihozhatunk valamit. Meg túrórudi mindig van, ugyebár. Hagyma és krumplipucolásban elsőosztályú vagyok, van egy titkos módszerem, ami alkalmázásával nincs az az ogre hagyma, ami engem meg tudna ríkatni, de a teszkós gyümölcsösmüzli gyártójának nagy örömére ebben ki is merül a tehetségem.

Nem is mondtam, hogy tegnap nemcsak hogy nem lettünk szétültetve órán, de még meg is dícsérték a munkánkat. Még szép, abban a izében öt óra kemény meló mindenképp benne van, és még mindig nincs kész, még át kell húzni filccel. Az az óra maga a i have no idea what i'm doing golden retrieveres mém.