Tegnap este már megint elegem lett mindenből, de főleg magamból, mert fájt a gyomrom, csóró vagyok, fázom, hideg az orrom, nem mehetek haza a hétvégére, mint más, normális egyetemista, mert ki nem állhat a családom és csak még rosszabb lenne minden, meg különben is csúnya vagyok, szemöldököt is kéne szedni. Az önsajnálat egy olyan szánalmas szintjére léptem, hogy már majdnem beálltam a zuhany alá bőgni.
Aztán mikor eljutottam oda, hogy shit's getting serious, Patrik pont felhívott, hogy mindjárt hazaér a munkából (szerencsére ő is marad az ünnepekre, mert dolgozik), nem megy be a zh-jára, vonszoljam át magam hozzá, szóval így lett, fetrengtünk három óra hosszat az ágyában, megmutogattuk egymásnak az összes újszülött pattanásunkat, vaníliás túrókrémet ettünk kanál nélkül, az ujjunkkal, elsírtuk egymásnak minden kínunkat, aztán elsírtuk Skype-on az anyukájának majdnem minden kínunkat. Ott különben is mindig megnyugszik a lelkem valahogy, biztos a Feng Shui az oka, mert olyan mesteri rendetlenséget, mint abban a fiúszobában van, még életemben nem láttam - pedig én is igaz műértő vagyok a témában, hidd el. Például ott tekinthető meg az ország legnagyobb és legváltozatosabb műanyagpalack-gyűjteménye, az a naracshéj SzobatársZoli asztalán már három hete ott figyel, a szekrényhez meg már csak egy vasvillát kéne mellékelni, mert úgy könnyebb lenne forgatni a ruhakazalt. Szerintem júniusban a kollégium igazgatósága külön konténert állíttat majd a négyezertizenötös szoba alá, de én úgy szeretek ott lenni abban a káoszban, mert úgy jómagam már majdnem rendezettnek tűnök. Szerencsére szobatársak szobán kívül jártak, mikor úgy ítéltük meg, hogy most már ideje újra röhögni, Patrik félmeztelenül Beyonce-t énekelt nekem a fals hangján, aztán táncra perdültünk, el lehet képzelni, meg megegyeztünk, hogy nekünk mindenképp lesz egy közös gyerekünk, mert egyszerűen csak király szülőpáros lennénk, mindig zenés műsorokat rendeznénk a kölyöknek, mint John Travolta és Kirstie Alley. Hajnali egykor már a röhögőgörcsöktől fájt a hasunk. Amúgy jó fej szobatársai vannak, bírom mind a két srácot, meg ők is bírnak engem, múltkor már odáig jutottunk, hogy a gimis tanárainkat mutogattuk egymásnak Facebookon, aztán még megkínáltak csirkecombbal is. Hát igen. Shit's getting serious.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése