életem filigrán cérnája

Nem értem ezt a nagy hűhót, amit a szerelem téma körül csapnak. Ez nonszensz, annyira túlértékelik. Meg az emberek olyan önzők, csak akkor akarnak szerelmesek lenni, ha beléjük is szerelmesek, persze, pedig szerintem szeretni csak simán jó önmagában is.

Az az igazság, hogy én utálom a bizonytalan, tűnékeny dolgokat, voltam már szerelmesként kapcsolatban (mekkora suttyó volt), és azon görcsöltem naphosszat, hogy mikor megy tönkre valami, hiszen a szerelem csak egy átmeneti állapot. Tönkre is ment, széttört az egész, én ezt pedig nem akarom többet, életem legstresszesebb időszaka volt, teljesen kifordultam magamból, még a körmömet is rágtam. Amúgy nagyon szeretek szeretni, meg most olyan jól érzem magam a jelenlegi helyzetemben. Ugye itt van nekem Patrik, harmadik éve vagyunk legjobb barátok, sülve-főve együtt vagyunk, soha nem állt hozzám ilyen közel senki, mint ő. Mindent megbeszélünk, még azt is, hogy épp milyen anyajegy jelent meg a fenekünkön. Beletelt egy időbe, mire teljesen meg tudtam bízni benne, ami nem miatta volt, hanem mert én mindig nagyon pórul jártam barát téren, mindig mindenki a legnagyobb kakiban hagyott ott. Ő nem hagyott el, megjárta velem a poklot, talpra állított. Az életemet gondolkodás nélkül feltenném erre a srácra, mindigmindigmindig számíthatok rá, ha kell hajnali háromkor is átcsörtethetek a szobájába bármi kis kínom van. Nem zavar el, nem mondja, hogy hagyj békén Lola, alszom, majd reggel, hanem csinál nekem helyet az ágyában, és be is takar. Nagyon szerencsésnek érzem magam, és őt annyira jó érzés szeretni, még soha senkit nem szerettem ilyen nagyon szeretni, és az csak hab a tortán, hogy mindezt vissza is kapom. Lehet, hogy szerelmes vagyok belé (talán), de soha nem rontanám el azt, ami közöttünk van, ez így tökéletes. Ennél erősebb kapcsolat, mint a miénk, nem létezik, akkor meg mégis miről beszélünk?
Csak kicsit furcsa, hogy viszontszeretnek, mert engem még soha senki nem szeretett viszont, legalábbis nyíltan nem. Ez néha még mindig meglep, elérzékenyülök egy-egy hirtelen öleléstől (meg ajándék muffintól), és nagyon boldognak érzem magam.
Azt hiszem, kicsit én is önző vagyok.

Mi visz rá valakit, hogy egy naaaaagy szalagra kiaggassa a panellakása erkélyére a politikai életben való állásfoglalását? Nem túl intelligens megfogalmazásban. Avagy ezt láttam ma a buszból.