életem filigrán cérnája

Akadt egy kis gondom, vagy inkább akadt egy nagy kupac gondom, amik össze vannak gubancolódva egy nagy gondgombolyaggá. Elmesélem, de kusza lesz, meg szükségem van pár sorra, mire eljutok a probléma magjához. Szóval ha a bajomat egy bolygó felépítésével akarnám érzékeltetni, akkor a kéreg az, hogy ma este mennénk elvileg bulizni, és elvileg úgy volt, hogy hármasban, de a gyakorlatban csatlakozik hozzánk egy csaj, aki volt szíves meghívni magát az életembe szintén Patrik egyik ismerőse a gimiből, mint ZsomborKettő. Jön egy bulira, ezzel semmi gond, elrontja a nemek tökéletes arányát, de esélyes, hogy úgysem látnám őt többé. Még azt is lenyelem valahogy, hogy nem akartam nagyon kiöltözni, de így már muszáj lenne. Ám de a csaj kitalálta, hogy a buli nem  elég, ő ősszel jön harmadiknak a mi albérletünkbe, amibe Patrikkal tervezünk kiköltözni, és amibe már tök jól megálmodtunk kettő, azaz kettő piros babzsákfotelt - na ezen akadtam én ki.  Patrik lelkes, nálam meg az a ritka eset áll fenn, hogy nem merek megmukkanni, nagyon kényes témának érzem ezt, pedig minden sejtem tiltakozik.

Először azt hittem, hogy az a bajom, hogy nem ismerem a csajt, és természetesen nem akarok idegennel összecuccolni egy lakásba, akiről még azt sem tudom, hogy mivel eszi a palacsintát, mert mi van, ha nutellás típus? Én baracklekváros vagyok, ősellenség. De aztán tegnap este rájöttem, hogy nem ez itt a gond, mert ha mondjuk Zsombor jelentkezett volna be (Egy vagy Kettő, az mindegy), akkor semmi bajom nem lenne, meg akkor sem, ha a csaj csináltatna esetleg a kedvemért egy nemátalakító műtétet magán, csak úgy a békesség kedvéért. Az a baj, hogy lány. Utálom a velem egykorú lányokat, nem bírok önmagam lenni mellettük, nem bírom elviselni őket, feszélyezve érzem magam, meg furának, alsóbbrendűnek, korlátozottnak, meg rosszabbnak. Meglehetősen kiegyensúlyozott ez a kapcsolat, mert ők sem kedvelnek engem, kérdezzétek csak anyukám kolléganőinek a lányait, akikkel anya egyszer megpróbált összebarátkoztatni. Egy lány van csak, akivel fesztelenül, őszintén bírjuk egymást, de ő meg leszbikus, szóval nem tudom, ez mennyire ér. A probléma itt bennem van, én ezt tudom jól, félreértés ne essék, csak épp nem tudok változtatni rajta, így érzek és kész, mindig így éreztem, tizenhárom éves korom óta. Apa, miért tudtál egy nyomorult Y kromoszómát adni, miért van petefészkem, miért nem születtem inkább én is fiúnak. A fiúk meg a kutyák szerint jó fej vagyok, lehetnék spániel is, fiú spániel.

Nem tudom mi legyen, általában az a kedvenc megoldási módszerem a problémákra, hogy jövőLolára bízom az egészet, hogy ő majd megoldja jelenLola helyett, de ez most nemigen játszik, jövőLola ugyanúgy be van tojva, mint jelenLola. Vagy felhívhatnám a jógatanárom, hátha ő tudja a megoldást, úgyis mindig problémákról, meg lelki nyugalomról papol egész órán.

Bulizni sincs így már kedvem, de nem mondhatnám le, mert Patrik annyira megszervezte, basszus, még külön Facebook csoportunk is lett, be akar mutatni a fiúnak, meg minden. Jól benne vagyok nyakig, nagyon számít rám, én meg cefetül érzek, amiért... így érzek. Olyan, mintha nem lennék igazi barátja, pedig őt szeretem legjobban, isten látja lelkemet. Az sem túl bizalomgerjesztő rám nézve, hogy azok hárman jól ismerik egymást tizennégy éves koruk óta, én meg leszek az új lány, a madárfészek hajjal, színes harisnyában, ha valaki kilóg majd, az én leszek. Nagyon nem tetszik nekem ez a három-egy arány.

Beteget fogok tettetni, és nem is nagyon kell tettetnem, tényleg rosszul érzem magam, mindjárt hányok. Tudom, szar alak vagyok, nem kell mondani.