Még jó, hogy tegnap SzobatársZoli körzeten kívül volt, mert azt hitte volna, hogy valami pszichiátriai eset vagyok, vagy egy hülye Greenpeace-es aktivista, aki szívügyének érzi, hogy a könnyeivel feltöltse a Dzseríd-sottot. Kicsit bőgtem, elég csúnya volt, mert én csúnya vagyok, ha sírok, de nem volt gázos, tényleg nem, simán belefér, főleg, hogy én tényleg nem szoktam sírni. Csak most nagyon fáj belül és tegnap este végre sikerült is megfogalmaznom, hogy miért. Nagyon jó volt a meleg paplan alatt feküdni, Patrikhoz bújni és teleszennyezni a pólóját a DNS-emmel, miközben ő simogatja ezt a szénakazlat itt a fejemet és mondogatja az okosságait, meg hogy tudom, én értem, meg azt is mondta, hogy én neki tökéletes vagyok, higgyem el.
Az a bajom, hogy úgy érzem, hogy én vagyok az évtized legrosszabb embere. Húsz évem ment rá, hogy minden egyes áldott nap ordibálva veszekedtünk anyával, amikor otthon tartózkodtam. És ti nem tudjátok, hogy én olyankor miket éreztem, milyen dühös voltam, milyen rosszindulatú, miket mondtam és miket kívántam. Pedig az az igazság, hogy én csak meg voltam bántva és ebből gyökeredzett ki ez az egész többi, persze nem mentegetni akarom magam. Nagyon rossz dolgokat gondoltam mérgemben, rosszabb vagyok, mint Pistorius, mert attól még, hogy megölte a barátnőjét, biztosan nem viselkedett így az anyjával, ahogyan én. Soha nem éreztem még magam igazán rossz embernek, szoktam mondani, hogy te jó ég, de tapló vagyok, meg szar alak, de olyan igazi rossz embernek még soha nem éreztem magam. Mostanáig. Azt kívántam, hogy bárcsak meghalnék, hogy bárcsak nekem lenne inkább valami bajom, mert én megérdemlem, én cserélek vele, ha cserébe nem lesz baj. Mert akárhogy is nézzük, én még csak huszonegy vagyok, nincs semmim, nincsen gyerekem, nincs karrierem, nem hagynék magam után semmit, csak kellemetlenségek nélkül eltűnnék, volt Lola, nincs Lola. Ezt elmondtam Patriknak is, ő meg itt teljesen kiakadt, hogy na ilyet ne mondjak, mert annál rosszabb nem történhet egy szülővel, minthogy a gyerekével történik valami, és mellékesen meg mi az, hogy nincs semmim, itt van ő, vele sem történhet rosszabb, minthogy velem történik valami. Itt meg röhögőgörcsöt kaptam, mert annyira komikus volt, hogy pont a 67-es út ordított a szomszéd szobából, így meg olyan giccses volt az egész, de jó giccses, ha láttad volna, megértenéd. Ezen röhögtünk egy darabon, meg direkt ízléstelen nyálasságokat mondtunk egymásnak, hogy kihozzuk a helyzetből amit lehet.
Az meg milyen már, hogy jóga után elvileg energikusnak kéne éreznem magam, de nekem meg mindig ilyenkor lassul be az agyam és ilyenkor szunyókálom a legjobbakat.
Az meg milyen már, hogy jóga után elvileg energikusnak kéne éreznem magam, de nekem meg mindig ilyenkor lassul be az agyam és ilyenkor szunyókálom a legjobbakat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése