életem filigrán cérnája

Ha akarnék, valószínűleg visszamehetnék dolgozni, mert úgy tűnik, ott a munkaerő számontartásában is éppoly bénák, mint a beosztás elkészítésében, meg a kommunikációban. Szóval, ha leadnám a beosztásomat, akkor minden menne elvileg a maga útján. De azt már nem tudom, hogy a gyakorlatban mit szólnának, ha meglátnák bongyor fejemet megjelenni az iroda ajtajában. Azt sem tudom - és ez tudom, milyen szörnyen hangzik, én tudom -, hogy van-e kedvem visszamenni. A bunkó vásárlókat még elfogadom, biztos gyerekként ők sem kaptak karácsonyra legó Roxfortot, és ezért ilyen agresszívak, én aztán megértem. De azt mondhatni igen szarul vettem, ahogyan a managerek beszéltek velem telefonon, miközben kézzelfogható bizonyítékom volt/van, hogy ők hibáztak. Velem így senki nem beszélhet, főleg nem egy olyan valaki, aki jó, ha öt évvel idősebb nálam, meg amúgy is, már elnézést, de eleve nem beszélünk így emberekkel, mert az emberek agyfaszt kapnak, spontán megjelenik náluk egy rejtett szupererő, és hozzádvágják a 15 kilós Sprite-szirupos dobozt. Elnézem, hogy le kell nyelnem a vásárló nyafogását, elnézem, hogy még abba is belekötnek, hogy hogy mossunk fel, elnézem, a homályos válaszokat a kérdésekre ("Egy vásárló kérdezi, hogy mikor lesz megint perec. Szóval mikor lesz?" - "Hamarosan" Ezért az asztoshowt is felhívhattam volna, az is ilyen informatív, köszönöm), de azt nem fogadom el, ha emberszámba sem vesznek.

És tényleg nem magáról a munkáról van itt szó. Lapátoltam én már tehénszart is, sikáltam ki fejőházat, gyomláltam karalábépalántákat nyolc órán keresztül, köszönhetően az egyetemi gyakorlatoknak, ahol minden alja melót ránk osztottak természetesen, ráadásul kredit sem járt érte, de kötelező Még szívesen is csináltam, egyrészt, mert azért voltak szépségei (ölelgettem újszülött borjút, meg etettem napos bárányt cumisüvegből, és hirtelen mindenki leszokott a Farmville-ről), másrészt meg, hogy az ott dolgozó emberek nem néztek minket lábtörlőnek. Ha valaki főnök, az nem azt jelenti, hogy dirigálhat kedvére, hanem azt, hogy felelőssége van a többiek felé.

Nem aludtam túl sokat, beszaladt egy pók kasza nélkül az ágyam alá, szóval nem éreztem magam biztonságban, aztán hányingerem volt, négy felé sikerült végre álamba szenderülnöm. A péntek viszont az a nap, amikor anyámék fél hatkor lelépnek itthonról, mert edzésre viszik húgomat, szóval egy jó háromnegyed órával ezelőtt azt hittem egy ördögűzés alanya vagyok, mert arra a kellemes impulzusra ébredtem, hogy anyám az ágyam fölött áll és "LOLA. LOLA. LOLKA. LOLA!!! FELÍRTAM egy papírra, hogy etesd meg az állatokat, ideteszem a laptopodra, hogy ne felejtsd el!". Persze, azért köszi, hogy felkeltettél. Ráadásul tegnap délután sikerült véghezvinnem azt, amire már huszonegy éve gyúrok, és hanyattestem a székemmel. Szóval a hátam is tiszta kék-zöld, meg fáj, de legalább a kutyámon kívül nem látta senki, ő meg nem fog köpni, mert tilos amúgy az emeleten lennie, amikor más is itthon van rajtam kívül. De az sem vicces, amikor a földön nyöszörögsz és röhögsz felváltva, erre feléd áll egy 80 kilós masztiff, és bár halál jószándékú (bár ebben az összetételben érdekes ez a kifejezés), de én tényleg nem akartam megszondáztatni a kutyát, nem voltam rá kíváncsi, hogy mit kapott enni az elmúlt két napban.