életem filigrán cérnája

Én nem akarom, hogy a macskáim kövérek legyenek, mert az milyen rossz már az izületeiknek, figyelek is rá, hogy ne hízzanak el, mind fitt és izmos. Az aranyhalam is fitt és izmos.

Az éjjel meg annyit görcsöltem, mert Patrik egyig dolgozott és onnan utána rögtön indult haza (nem a koliba, tényleg haza). És tényleg nagyon jól vezet, nagyon sokat is vezet, meg autópálya, de akkor is éjjel egy három órás út munka után... nem voltam nyugodt, egy csomószor felébredtem és a mobilomat lestem. Négy előtt egy kicsivel írt, hogy megérkezett, egyben van, reméli, hogy én éppen egy szépet álmodok, reggel hív.

Amúgy tegnap állati fura volt, tiszta paranormális jelenségek, visszautaztunk az 1991-93-as időszakig, mivel a tesóim mind el vannak utazva a hétre (ma jönnek haza), mi meg hárman voltunk a szüleimmel. Már egyszer volt ilyen nyáron is, és érdekesség, hogy ilyenkor mindenki nyugodt és kiegyensúlyozott, nem ordibálunk egymással semmi miatt, nincs vita, béke van és nyugi. És olyan jó volt, anyával ültünk a nappaliban és néztük a híradót, beszélgettünk, senki nem vágott a szavamba. Szóval ez most nagyon gonosznak hangzik, de olyan jó a tesóim nélkül, mivel a szüleimmel való vitáim nagy része pontosan miattuk van. Mert például a tesóm hétvégén későn kel fel, későn reggelizik, nem pakol el semmit maga után, nem mosogat el a madamka, nem csinál semmit, és engem vesznek elő, én vagyok a szar, mert miért nem pakoltam el én utána, ő még kicsi. És akkor még szarabb alak vagyok, ha esetleg meg merem említeni, hogy már elnézést, de egy tizennégy éves "gyerekről" van szó, én tizennégy évesen már vasaltam az egész családra, ez meg még mosogatni sem képes, vagy visszarakni a hűtőbe a tejet, porszívót meg életében nem tartott a kezében. Ebből szoktak lenni nálunk az egész délutános ordibálások, engem megvádolnak mindenféle sértő dologgal, nekem pedig természetesen meg kell védenem magam, aztán minden elfajul. Pedig a szüleim tudják jól, hogy igazam van, anya már nem egyszer be is vallotta ezt nekem egy elborult nyugodt pillanatában. Ezt csak egy elsőszülött értheti. Szerintem Kínában is ezt az "egy gyerek" politikát egy elsőszülött találhatta ki, és milyen okos is volt az az ember, remélem állítottak neki legalább egy mellszobrot vagy valami, mert egy rakás embert megmentett a lelki betegségektől. A pszichiáterek viszont tuti utálják.
A látszat ellenére én tényleg szeretem a testvéreimet, el nem cserélném őket, csak néha nagyon elegem van belőlük. Meg úgy szeretném például, ha nem szörnyű jobb kapcsolatom lenne anyával, de úgy érzem, hogy ha nagy lassan sikerül is felépítenem valamit, akkor azt a tesóim egyetlen pillanat alatt mindig romba döntik.