életem filigrán cérnája

Naspolyát akarok enni, imádom.
A nagy hír meg az, hogy kávéfilterre lenne szükségem, ha netán rámtörne a fulladásos pánikroham a holnapi tablófotózás miatt juhúúú, jövőhét hétvégén megint megyek melegbuliba, hívtak. A Zsombor beszélt Patrikkal, és ő mondta neki, hogy tök jó volt múltkor, szóljon nekem és ismételjük meg jövőhét pénteken, vagy szombaton. Ráadásul úgy alakult, hogy már ismerjük a tulajt, ingyen megyünk be. Ha most felvontad a szemöldöködet, akkor még soha nem buliztál egyedüli lányként meleg pasikkal, ez pedig sajnálatos, ki kell próbálnod. A legjobb muri, a tökéletes társaság, nem kell versenyeznem senkivel, nem kell italért fizetnem, van kivel táncolnom, vigyáznak rám, nincsenek kisebbségi érzések, bármiről beszélhetek, ölelgethetem őket, dícsérik a hajamat, szóval most fel vagyok dobva a dolog miatt. Nagyon megkedveltem múltkor Zsombort, ő is egy cukipofa, meg még maradt egy kis feldolgoznivaló vodka, itt csücsül a testápolóm meg az állatanatómia tankönyvem között, nagyon vigyázok én rá, nehogy baja essen.
Arra gondoltam, hogy attól függetlenül, hogy mostanában tényleg minden a feje tetejére állt és még szoknom kell néhány dolgot, elégedett vagyok a kis világommal, mert szeretve érzem magam, van zöld almám, ráadásul az éjjel olyan mélyen alszom, mintha meghaltam volna (vénülök). Megmondom őszintén, az is nagyon jól esett, hogy Zsombor nem csak Patriknak címezte a meghívást, hanem konkrétan nekem is, hogy szólj Lolának, trióban menjünk, mint a múltkor. Be és el vagyok fogadva, annyira jó érzés. Észrevettem, hogy Patrik az utóbbi pár napban folyamatosan etet, ráadásul sunyi módon, mert mindig elmegyek vele kaját venni, aztán mire kettőt pislantok, már ott van előttem valami, hogy ja, ezt meg neked vettem. Fogytam egy kicsit, és úgy érzem, hogy attól parázik, hogy visszaesek, és az lesz, mint másfél éve. Pedig nem. Akkor depressziós voltam, meg magányos, most meg már nem is emlékszem, hogy mikor éreztem utoljára ezeket. Reggel, mikor megláttam, hogy a kedvenc online film és sorozatnézős oldalamat elnyelte egy fekete lyuk.

Holnap hazamegyek a hétvégére, aminek azért most egy kicsikét örülök, mert a mosás ellenére néha már nehezemre esik egy pár tiszta zoknit előkaparni.
Egy tervrajzot meg be kéne fejeznem a délutáni órámra, a tanár múlt héten így is azt mondta nekem, hogy demoralizáló vagyok, szóval nem állíthatok oda üres kézzel. Szerintem bír engem.