A kakukk-csajról csak annyit tudtam meg, hogy képes két órát ülni a fején fóliával és már ez elég volt hozzá, hogy totális frászt kapjak, ami tényleg nem azért van, mert az én hajam meg olyan, hogy maximum a gázolaj + nyílt láng hajpakoláskülönlegesség tudna változtatni a kinézetén.
Ma délelőtt megyek bevásárolni, mert ugye be kell raktárazni az ünnepekre, ez meg nekem olyan szintű stresszt okoz, mint tizennégy éves koromban az üvegezés osztálykiránduláson, mert tuti elfelejtem a kávét, vagy a zsepit, vagy a müzlit, és mihez kezdek én mazsis müzli nélkül keddig. Még a büfé, meg a koliABC sem lesz nyitva, nem kapok mexikói tárkonyt sem olyan kis koporsó alakú dobozban, szóval ha elcseszem, tényleg csak az marad, hogy vonalzóból, 2B-s cerkából, meg cipőfűzőből összetákolt nyíllal elejtek magamnak egy feketerigót az erkélyről, és azt majd jól elsütögetem.
Amúgy tudom, hogy beszélnem kéne Patrikkal, főleg mivel hat nem fogadott hívást kaptam tőle az éjféltől hajnali négyig tartó intervallumban, vagyis még ott sem felejtette el a létezésemet. Ez annyira aranyos, annyira rá vall, annyira rossz ember vagyok. Már biztosítottam, hogy élek, i love you honey, este várlak haza vacsival, szegény ma is tizenkét órázik, ráadásul nyitástól, szóval egyenesen odament hajnalban. Tegnap egész délután velem volt, de minden témánk olyan szokásos hülyeséggel volt kapcsolatos, mint az orrvérzésem, meg a füves csoporttársaink. Kerültem a gondjaimat, mert én pocsék vagyok a komoly beszélgetésekben, mindig berezelek, aztán elpoénkodom a dolgaimat, mintha nem is lennének olyan fontosak nekem. Ez biztos azért is van, mert a családomban soha nem volt szokás megbeszélni a dolgokat, nálunk a gondok elordibálása a divat ott északon, úgyhogy inkább nem is mondok semmit.
Amúgy nehezen fogadta, hogy kihagytam a tegnap estét. Nem volt mérges, ő még soha nem volt rám mérges, szerintem rám nem is tud mérges lenni. Csak simán sajnálkozott, meg rosszul érezte magát, amiért én rosszul érzem magam, amiért én még rosszabbul éreztem magam, és ennek semmi köze nem volt az (ál)betegségemhez. De ma elmondom, hogy mit érzek, mert tartozom ennyivel neki is, magamnak is, meg a streptococcusoknak is.
Ma délelőtt megyek bevásárolni, mert ugye be kell raktárazni az ünnepekre, ez meg nekem olyan szintű stresszt okoz, mint tizennégy éves koromban az üvegezés osztálykiránduláson, mert tuti elfelejtem a kávét, vagy a zsepit, vagy a müzlit, és mihez kezdek én mazsis müzli nélkül keddig. Még a büfé, meg a koliABC sem lesz nyitva, nem kapok mexikói tárkonyt sem olyan kis koporsó alakú dobozban, szóval ha elcseszem, tényleg csak az marad, hogy vonalzóból, 2B-s cerkából, meg cipőfűzőből összetákolt nyíllal elejtek magamnak egy feketerigót az erkélyről, és azt majd jól elsütögetem.
Amúgy tudom, hogy beszélnem kéne Patrikkal, főleg mivel hat nem fogadott hívást kaptam tőle az éjféltől hajnali négyig tartó intervallumban, vagyis még ott sem felejtette el a létezésemet. Ez annyira aranyos, annyira rá vall, annyira rossz ember vagyok. Már biztosítottam, hogy élek, i love you honey, este várlak haza vacsival, szegény ma is tizenkét órázik, ráadásul nyitástól, szóval egyenesen odament hajnalban. Tegnap egész délután velem volt, de minden témánk olyan szokásos hülyeséggel volt kapcsolatos, mint az orrvérzésem, meg a füves csoporttársaink. Kerültem a gondjaimat, mert én pocsék vagyok a komoly beszélgetésekben, mindig berezelek, aztán elpoénkodom a dolgaimat, mintha nem is lennének olyan fontosak nekem. Ez biztos azért is van, mert a családomban soha nem volt szokás megbeszélni a dolgokat, nálunk a gondok elordibálása a divat ott északon, úgyhogy inkább nem is mondok semmit.
Amúgy nehezen fogadta, hogy kihagytam a tegnap estét. Nem volt mérges, ő még soha nem volt rám mérges, szerintem rám nem is tud mérges lenni. Csak simán sajnálkozott, meg rosszul érezte magát, amiért én rosszul érzem magam, amiért én még rosszabbul éreztem magam, és ennek semmi köze nem volt az (ál)betegségemhez. De ma elmondom, hogy mit érzek, mert tartozom ennyivel neki is, magamnak is, meg a streptococcusoknak is.
3 megjegyzés:
3 azaz három órát tudok fóliával a fejemen lenni, hajpakolásban. ;) Persze közben szopok- nyalok- gombot varrok, mert rém unalmas.
Nekem ez már annyira "lányos lány" dolog, hogy teljesen halálra rémít az, aki képes rá, mert ezek azok a lányok, akik világ életemben lenéztek engem, és akik miatt alsóbbrendűnek érzem magam.
azért egy hajpakolás nem tesz még szipirtyóvá :)
Megjegyzés küldése